Megszűnik a tiktok?

Megszűnik a TikTok – avagy amikor a politika beleszól a social médiába?

Megszűnik a TikTok? Közel sem, viszont Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke június 31-én az Air Force One-nak bejelentette, hogy betiltja a kínai tulajdonú TikTokot az Egyesült Államokban. 

Előzmények

A kitiltás nagy visszhangot keltett az egész világon annak ellenére, hogy számos botrányba került már a kínai kézben lévő alkalmazás. 

Az egyik legkomolyabb és legtöbbször felmerülő vád, ami a zenés alkalmazást érte az az volt, miszerint egy kémprogram, ami a felhasználók adatait tulajdonítja el a kínai kormány számára. A TikTok elutasította a vádakat, hogy adatokat bocsát a kínai kormány rendelkezésére.

Ugyanebből az okból kifolyólag India is kitiltotta a TikTok-ot másik 58 kínai alkalmazással együtt. Az indiai kormány azt állította, hogy az alkalmazás titokban információkat gyűjt és illegálisan használja fel a felhasználók adatait. Ez hatalmas érvágás volt a ByteDance számára – ők a TikTok-ot birtokló cég – mivel a legtöbb felhasználójuk Indiában volt, közel 1 milliárd felhasználóval.

Politika

A kínai kormány és Trump régóta küzdenek érdekellentétekkel, erre a már korábban létrejött kiéleződésre a koronavírus tette fel a pontot. A sok pletyka és kiszivárgott információk mellett azonban kezd letagadhatatlanná válni Trump állítása az illegális adat felhasználással kapcsolatban. Az indiai kormány sem véletlenül tiltott ki 59 Kínai alkalmazást. Az indiai kormány ugyanúgy, ahogy Trump is nemzeti veszélynek nevezte az alkalmazást, mivel itt milliárdok információi forognak kockán, ezek az információk pedig bármire felhasználhatók.

A TikTok állítása szerint az amerikai felhasználók adatai amerikai szervereken találhatók és csak Singapore-ban készítenek róla egy biztonsági mentést.

Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy az is hozzájárul Trump TikTok ellenes fellépéséhez, hogy igaz részben megtalálhatók konzervatív tartalmak is az alkalmazásban, de a felhasználók nagy része olyan fiatal, aki baloldali liberális berendezkedésű.

Ryan Kavanaugh a Triller egyik tulajdonosa – Triller lényegében ugyanaz mint a TikTok – nyilatkozta John Koetsier-nek:

“A kínai kormány birtokolja a kínai cégeket. Azt kell tenniük, amit mondanak nekik. Szóval lényegében a TikTok és a ByteDance alapvetően azt mondja, hogy hajlandók vagyunk börtönbe menni vagy meghalni, mert sajnos a kínai kormány beismeri, hogy kommunisták és ezt nem is akarják letagadni.”

Megoldás

A lehetséges megoldás az lenne erre a problémára, hogy egy harmadik fél megveszi a TikTok-ot a ByteDance-től, ezáltal a TikTokerek sem maradnának alkalmazás nélkül Amerikában. Azonban Trump a elsején történt bejelentésén elmondta, hogy ő ellenzi a Microsoft számára, hogy megvásárolja az alkalmazást, mivel a Microsoft már állítólagos tárgyalásokat is folytatott a ByteDance-el. Ennek ellenére augusztus 4-én már az Amerikai hírügynökségek arról számoltak be, hogy már lehetséges, hogy Trump jóváhagyja az alkalmazás megvásárlását. Az garantált, hogy meg kell fizetni az alkalmazás árát, mivel csak a ByteDance becsült értéke 100 milliárd dollár, illetve különböző források szerint ebből csak a TikTok 50 milliárd dollára becsülhető. A TikTok kitiltásával kapcsolatos folyamatok szeptember 15. zárulnak le, hacsak a Microsoft vagy valaki meg nem vásárolja a zenés alkalmazást és fejleszt ki egy megfelelő megoldást. Ezen felül fontos megemlíteni, hogy a Microsoft tárgyalásokat folytat arról is, hogy Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon is megvásárolja a TikTok-ot.

A Microsoft felvásárolná a TikTokot.
A Microsoft felvásárolná a TikTokot.

Reakció

Mint minden felkapott Social Media platformnál, itt is akkorára nőtte ki magát az alkalmazás, hogy sokan a karrierjüket és a megélhetésüket építették erre rá. Továbbá azért keltett nagy felháborodást a Z generációnál, mivel ők ezt a zenés alkalmazást egy olyan helynek tekintik, ahol kikapcsolódhattak és kiélhették kreativitásukat amellett, hogy új kapcsolatokat is építhettek. Külön kiemelték a felszólalkozó fiatalok, hogy a karantén alatt ez a hely jelentette számukra a kikapcsolódást a világban történő tragédiáktól. Látszik, hogy ez már nem csak egy bugyuta zenés alkalmazás a fiatal generációknak. Ez lett számukra a 21. század egyik önkifejező eszköze.

Marketing hatások

A TikTok új terepet jelentett minden ember számára, aki reklámozni szerette volna a termékeit, legyenek ezek akár cégek vagy vállalkozások. Azonban azok az amerikában hirdető cégek, akik már teljes mértékben kihasználták a TikTokban rejlő promóciós lehetőségeket és felépítettek ott egy elérhető, elkötelezett ügyfélbázist, számukra az alkalmazás kitiltása hatalmas veszteséget jelentene. Ez azért is lenne sajnálatos, mivel a Tiktok nemrégiben hozott létre reklámozási lehetőségeket az applikációban. Ez remek lehetőségeket jelentett a hirdetni vágyók számára.

Kérj ingyenes online auditot a cégedről! Marketing reportot készítünk neked ingyen. Exaline Média

Írj egy Kommentet